VISSZALÉPÉS A DUNAKESZI.HU FŐOLDALRA

Rendezvények

A közösségépítést kiemelt célunknak tartjuk. Ennek érdekében hívtuk életre a dunakeszi járásban jól ismert éves rendezvényeinket, amelyek évről-évre egyre nagyobb látógatói létszám mellett, a helyiek és a környékbeliek számára nyújtanak értékes időtöltési lehetőséget.

Adventi vásár

Rendezvények

Adventi vásár

Rendezvények
Előző

2012-től rendezi meg az Önkormányzat az adventi vásárt, ekkor még a Casalgrande téren helyezték el a faházakat, ahol magyar kézműves termékeket, forralt bort, forró teát stb. lehetett vásárolni. A vásár része volt már ekkor is egy kisszínpad, ahol helyi fellépők, kórusok és betlehemes játékot játszók léptek fel. 2016-tól a főtéren volt az adventi vásár. Ebben az évben a főtéri karácsonyfa díszeit a dunakeszi óvodások készítették. Vasárnaponként egy-egy óvoda gyermekeinek rövid műsorát követően, valamely egyházközség támogatásával az ide látogatók közösen gyújthattak meg minden adventvasárnap 1-1 gyertyát a Révész István sétányon elhelyezett óriáskoszorún, a betlehemmel szemben. 2020-ban ismét a Casalgrande tér lett az adventi vásár helyszíne, bár a koronavírus-járvány miatt csak a betlehem felállítására és a tér díszítésére, valamint az ünnepi gyertyagyújtásra (közönség nélkül) kerülhetett sor.

Következő