VISSZALÉPÉS A DUNAKESZI.HU FŐOLDALRA

Környezetvédelem

Dunakeszi város képviselő-testülete elkötelezett a környezetvédelem mellett. Ilyen irányú, már egy évtizede megkezdett intézkedései 2019 óta a Zöld Dunakeszi Program keretében összehangoltan zajlanak, amelynek irányítói Nyíri Márton alpolgármester és Tóth Eszter főkertész.

Évente 1000 új fa ültetése

Környezetvédelem

Évente 1000 új fa ültetése

Környezetvédelem
Előző

A város 2010 óta támogatja a lakossági faültetést. Egy adatlap kitöltésével, és annak a Városházához való megküldésével lehet fát igényelni. Az igénylő vállalja az elültetett, a város által ingyenes a rendelkezésére bocsátott fa/fák elültetését és gondozását. A lakossági igénylés mellett a területi önkormányzati képviselők is tehetnek javaslatot fák ültetésére. A szakemberek által veszélyesnek ítélt, kiöregedett fák helyére a város ültet fákat. Az igényelt fák közterületre ültethetők, a Dunakeszi Közüzemi Nonprofit Kft. munkatársai a fákat el is ültetik a közterületen. 2010 és 2014 között 2000 fát ültetett el Dunakeszi Város Önkormányzata a városban. 2016-ban 445 facsemetét és 160 méter sövényt ültetett a város. 2017-ben lakossági igény, képviselői javaslat és pótlás címszó alatt öszesen 450 fát ültetett a város.

Dunakeszi Város Önkormányzata 2019-ben hirdette meg az “Évente 1000 új fát ültetünk” programot. A korábbi faültetési program integrálódott az új programba. Az Önkormányzat a lakosság által igényelt fák esetében fenntartja a jogot, hogy az egységes utcakép kialakítása érdekében az igényelt fa fajtáját kicserélje. Facsemetéket folyamatosan lehet igényelni, ültetésre tavasszal és ősszel kerül sor. Emellett a közterületeken módszeresen folyik a régi fák cseréje, valamint új fásításokra is sor kerül.

Következő