VISSZALÉPÉS A DUNAKESZI.HU FŐOLDALRA

Közbiztonság

Fontos számunkra, hogy a dunakesziek biztonságos környezetben éljenek. Ennek érdekében számos, a közbiztonság javítását célzó beruházást kezdeményeztünk és kezdeményezünk – ebben jó partnerre leltünk a helyi rendőrségben. Közös munkáknak köszönhetően városunk az agglomeráció legélhetőbb települései közé tartozik.

Kamerarendszer

Közbiztonság

Kamerarendszer

Közbiztonság
Előző

A Belügyminisztérium pályázatán 9,8 millió forintot nyert Dunakeszi Város Önkormányzata, és két ütemben, 126 térfigyelő kamerából és 9 rendszám felismerő kamerából álló közterület felügyeleti rendszer kiépítésére került sor. Az első ütemben kihelyezett 30 kamera a főbb bekötő utakhoz került, ezt követően a játszóterek, szelektív hulladék tárolók, valamint a rendőrség és a körzeti testületi képviselők által megjelölt (érzékenyebb) területekre kerültek térfigyelő eszközök. A rendszer célja, hogy csökkentse a közterületi bűncselekmények számát. A kamerákat egy központban elhelyezett monitorrendszer segítségével felügyelik, amelyek segítségével rögzítik a bűncselekményeket, és a törvényi előírásoknak megfelelően archiválják ezeket. A rendszert csak a rendőrség, illetve a közterület-felügyelet szakemberei kezelhetik. Az adatkezelési jogszabályokat maximálisan betartják. 2015 júliusában megkezdődött a városi kamerarendszer tesztüzeme. 2017-ben készült el a térfigyelő kamerarendszer felszerelésének 2. üteme. 35 új kamerát helyeztek ki. A második ütemben a játszóterekhez, a szelektív hulladékgyűjtőkhöz, valamint a rendőrség és a körzeti megbízottak által megjelölt “érzékeny” területekre helyeztek ki kamerákat. 2020-ban újabb térfigyelő kamerák kihelyezésére került sor a Trianon tér, Barátság útja 1‒3., 5‒7., 9‒11., Pihenő utca 76., valamint a Kossuth Lajos‒Toldi utca sarkán lévő szelektív hulladékgyűjtőkhöz, az illegális hulladéklerakás megakadályozására.

Következő