VISSZALÉPÉS A DUNAKESZI.HU FŐOLDALRA

Sport

Dunakeszi a sport városa. A helyi sportmodell országos szinten is követendő példává vált, sportolóink eredményei pedig önmagukért beszélnek. A városi sportegyesület számos sportágban kínál edzési lehetőséget élsportolóknak és a tömegsport kedvelőinek egyaránt.

Sárkányhajó Egyesület megalakítása

Sport

Sárkányhajó Egyesület megalakítása

Sport
Előző

A Dunakeszin élő, a vízi sportokat kedvelő és az azt támogató lakosság, valamint Dunakeszi Város Önkormányzata összefogásának eredményeképpen 2014-ben megalakult a dunakeszi Sárkányhajó Egyesület. Elnöke: Bauer Márton, alelnöke Mihalik András, főtitkára Szlávik Csaba lett.

A sárkányhajózás azonban már korábban is teret kapott a városban, hiszen 2011-től kezdve a Dunakeszi Feszt nyitó eseményeként megrendezett Kistérségi Hétpróba keretében mindig sor került sárkányhajó-versenyre Dunakeszi és a kistérség további települései között. A versenyre való felkészülés és a versenyen való részvétel eredményeképpen jött létre az egyesület.

Az egyesület – az edzések és versenyek mellett – azt is célul tűzte ki, hogy a sárkányhajózást (és ennek révén a sport egészséges életmódban betöltött fontos szerepét) népszerűsítsék. Ennek keretében évek óta lehetőséget kínálnak a dunakeszi általános iskolásoknak a sportág kipróbálására, sőt, iskolák közötti versenyre is sor kerül.

Következő