VISSZALÉPÉS A DUNAKESZI.HU FŐOLDALRA

Rendezvények

A közösségépítést kiemelt célunknak tartjuk. Ennek érdekében hívtuk életre a dunakeszi járásban jól ismert éves rendezvényeinket, amelyek évről-évre egyre nagyobb látógatói létszám mellett, a helyiek és a környékbeliek számára nyújtanak értékes időtöltési lehetőséget.

Augusztus 20-ai ünnepség

Rendezvények

Augusztus 20-ai ünnepség

Rendezvények
Előző

2014 óta augusztus 20-án nagyszabású színpadi műsorral, térzenei koncerttel, tűzijátékkal köszönti a város Magyarországot. 2014. augusztus 20-án az István, a király című rockopera részletét adták elő.

2016-ban “Ez itt az én hazám!” címmel gálaműsor várta az érdeklődőket, amelynek keretében ismert operettek és musicalek részletei hangoztak el, illetve több hazai sláger is felcsendült, amelyek által a magyar történelemben tehetett utazást a néző. A neves előadókon kívül dunakeszi művészeti csoportjai is helyet kaptak a színpadon (Etvie Dance, Esni Fog Együttes, a Dunakeszi Férfikar, Dunakeszi Koncertfúvósok, a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar, a Harmonia Sacra Kórus, a Dunakeszi Ökomenikus kórus, a Radnóti Miklós Gimnázium színjátszói, a Radnóti Miklós Gimnázium és a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola néptáncosai stb.)

2018-ban az ünnepi műsor a Dunakeszi Koncertfúvósok koncertjével indult, majd Koltay Gergely és Szűts István: Honfoglalás című rockoperája hangzott el a Sziget Színház és az Et Vie Danse helyi művészeti csoportok előadásában. Az estét a hagyományos tűzijáték zárta.

Következő