VISSZALÉPÉS A DUNAKESZI.HU FŐOLDALRA

Oktatás

Településünk jövője, jövőbeni életképessége elképzelhetetlen megfelelő színvonalú oktatás nélkül. Ezért Dunakeszi Város Önkormányzata saját köznevelési intézményeiben, illetve a Tankerülettel együttműködve az állami oktatási intézményekben folyamatosan hajt végre fejlesztéseket, hogy 21. századi nevelési-oktatási körülményeket biztosítson a helyi családok számára.

Dunakeszi Diáknegyed

Oktatás

Dunakeszi Diáknegyed

Oktatás
Előző

A Klapka György utca mellett, zöldmezős beruházásban két új középiskola épül Dunakeszin. A nettó több mint 37 milliárd forintos beruházás keretében közel 700 tanuló befogadására alkalmas kéttannyelvű gimnázium és 850 diák oktatását végző, informatikai, közgazdász, gépész és elektronikai szakirányokat indító szakgimnázium épülhet Dunakeszin. A központi forrásból megvalósuló programban épülő iskolák mellett jelentős sportcélú fejlesztések egészítik ki. Az új iskolákban 1500 gyermek tanulhat majd, várhatóan 2025-től.

Következő