VISSZALÉPÉS A DUNAKESZI.HU FŐOLDALRA

Közlekedés

Dunakeszi méreténél fogva kiemelten fontos, hogy a településen belüli és az átmenő forgalom számára megfelelő körülményeket biztosítsunk. Folyamatosan fejlesztjük út- és járdahálózatunkat, kerékpárút-rendszerünket. Eközben a karbantartásra, felújításra is figyelmet fordítunk.

EuroVelo6 nemzetközi kerékpárút dunakeszi szakasza

Közlekedés

EuroVelo6 nemzetközi kerékpárút dunakeszi szakasza

Közlekedés
Előző

2016-ban született kormánydöntés az EuroVelo 6 kerékpáros útvonal magyarországi, ezen belül is a Budapest‒Dunakeszi közötti szakasz megépítéséről. Az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig haladó EuroVelo 6 kerékpáros útvonal Magyarországon a Duna mentén halad. A Budapest‒Dunakeszi közötti 5 kilométer hosszú kerékpárút uniós (VEKOP), valamint hazai finanszírozással valósult meg. Ennek keretében új nyomvonalú kerékpárút épült, sor került mezőgazdasági utak burkolására, a meglévő utakon forgalomtechnikai beavatkozások történtek, Dunakeszin új pihenőhelyet alakították ki. Ezt követően elindult az egy hónapos forgalombavételi és használatba helyezési folyamat, így 2021 tavaszának közepén a kerékpározók már birtokba vehették a kerékpárutat. A beruházás során több mint 1200 köbméternyi aszfalt került beépítésre és 100 darab KRESZ-táblát is elhelyeztek a szakaszon a biztonságos közlekedés érdekében.

Következő