VISSZALÉPÉS A DUNAKESZI.HU FŐOLDALRA

Rendezvények

A közösségépítést kiemelt célunknak tartjuk. Ennek érdekében hívtuk életre a dunakeszi járásban jól ismert éves rendezvényeinket, amelyek évről-évre egyre nagyobb látógatói létszám mellett, a helyiek és a környékbeliek számára nyújtanak értékes időtöltési lehetőséget.

FutaKeszi

Rendezvények

FutaKeszi

Rendezvények
Előző

Dunakeszi Város Önkormányzata nagy figyelmet fordít a sport, ezen belül is a tömegsport helyi szintű szervezésére, előmozdítására, támogatására.

2014 óta minden évben óriási városi és országos érdeklődés mellett zajlik le a több mint 20 év után újra megrendezett FutaKeszi tömegsportverseny, a Dunakeszi Repülőtéren. Az első alkalommal közel 1600 nevező vett részt a sportversenyen. A verseny keretében több korosztályban és versenyszámban indulhatnak az érdeklődők (pl. lufis ovis futás, 2,5 és 5 kilométeres táv).

Következő