VISSZALÉPÉS A DUNAKESZI.HU FŐOLDALRA

Kultúra

Dunakeszin pezsgő, az Önkormányzat által is támogatott kulturális élet zajlik. A kultúra számunkra fontos, támogatásával lehetőséget szeretnénk kínálni az itt élőknek, hogy helyben és értékesen tölthessék el szabadidejüket.

Révész István Helytörténeti Gyűjtemény – városi kezelésbe vétele

Kultúra

Révész István Helytörténeti Gyűjtemény – városi kezelésbe vétele

Kultúra
Előző

2018-ban a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény a képviselő-testület döntésének megfelelően a város tulajdonába került. 2018. december 5-én az Emberi Erőforrások Minisztériuma határozatot hozott: a Révész István Helytörténeti Gyűjteményt közérdekű muzeális kiállítóhelynek nyilvánította, számára működési engedélyt adott. Ezzel lehetőség nyílt pályázati források bevonására, a gyűjtemény folyamatos bővítésére, gondozására. A gyűjtemény múzeumpedagógiai programot indított, amelynek keretében a város óvodás és iskolás korú gyermekeivel megismerteti a település múltját, hagyományait.

Következő