VISSZALÉPÉS A DUNAKESZI.HU FŐOLDALRA

Kultúra

Dunakeszin pezsgő, az Önkormányzat által is támogatott kulturális élet zajlik. A kultúra számunkra fontos, támogatásával lehetőséget szeretnénk kínálni az itt élőknek, hogy helyben és értékesen tölthessék el szabadidejüket.

Dunakeszi nyári tárlat megszervezése (évente)

Kultúra

Dunakeszi nyári tárlat megszervezése (évente)

Kultúra
Előző

1997-ben rendezték meg először a Dunakeszin élő és alkotó művészek alkotásaiból a Városi Nyári Tárlatot, amelyet azóta is minden évben megrendeznek. A helyi művészeket 2010 óta a DunArt Képzőművészeti Egyesület fogja össze. A nyári tárlat műveit a VOKE József Attila Művelődési Központban állítják ki, rendszerint két hétre (augusztus vége‒szeptember eleje). A Nyári Tárlat mindig augusztus 19-én nyílik meg. A kiállító művészeknek hagyományosan egy-egy üveg borral köszönik meg a részvételt a tárlaton. 2013-ban minden résztvevő megkapta Dér Győző: Dunakeszi, a Mi Városunk emlékplakettjét.

Következő